Aida válság

Történt ugyanis, hogy kitaláltam: kimegyek München-be megnézni az Aida musicalt.
Kis tanulmányút, itthon úgyis én világítom. Foglalok belépőt interneten, meg repülőjegyet is. Aznap utazok, nézem és jövök. Elvileg működik. Pont lett volna rá időm is, de Eszter (a feleségem) nem tud jönni, más időpontom nincs, csak a hétvége, egyedül meg nem megyek, mert még elveszek. Meg repjegy sem volt már, tehát lemondtam róla, pedig nagyon szerettem volna menni. Másnap a tánckarvezető(Szakáll Attila) megkérdezte tőlem:

- Nincs kedved jönni? Autóval megyünk, aznap jövünk, van még pont 1 hely.

Megörültem, aztán végiggondoltam.

- Nem érek rá.- hazudtam.

Hogy miért?

Hát azért, mert félek tőle, hogy nem fog tetszeni az, amiről azt hiszem, hogy maga a tökéletes SHOW. Hogy még a közelében sem vagyok, hogy tudjak így világítani. És persze kiderül mindezeknek az ellenkezője. Hát ettől félek. Hogy nem jó a darab és a kivitelezés sem, és én elveszteném a kedvem és lelkesedésem. Nem segítené elő a karrieremet Fehérváron, ha nem lenne jó az AIDA világítása a margitszigeti szabadtérin 3000 ember előtt.

Gondolom, ez nagyon nagyképűen hangzik, de így van. Még érdekel a darab, még lelkes vagyok, még minden esély megvan rá, hogy kreatív tudjak lenni. Ha nem vagyok lelkes, nem leszek kreatív sem. Tudom, hogy így van. Sajnos. Ismerem magam. Ez lesz a 72. premierem és 40. világítástervem.